2024 Zágráb Európa Kupa

Február 16-18. között Zágrábban jártunk

2024-02-19 15:24:38

2024. február 16 és 18. között, Zágrábban, több mint 3000 sportoló részvételével került megrendezésre a horvát Európa Kupa. Egyesületünk versenyzői idén először itt léphettek tatamira, illetve a ringkötelek közé.

A ringben Dobondi Lilla és Török Richárd low kick szabályrendszerben, Kolozsvári Enikő pedig K1 szabályrendszerben képviselte egyesületünket.

Lilla egy súlycsoporttal a sajátja felett indult, hogy több mérkőzést tudjon vívni. Élete első ringes kick-box mérkőzésén szlovák vetélytársát győzte le magabiztos, taktikus küzdelemben. Ezután egy román lánnyal találkozott, akivel kiélezett küzdelmet vívott, ahol végül 2:1-es pontozással alulmaradt. A román lány később 3:0 arányú pontozással nyerte meg a döntőt. Így Lilla bronzérmes lett, várjuk a visszavágót!

Enikő a tavalyi év horvát full contact világbajnokával kezdett. Az ellenfélnek ezúttal jobban sikerült Enikőre kényszeríteni az akaratát, de Enikő szépen állta a sarat és többször is megvillantotta tudását. Sokat és keményen dolgozik, így a ringben is jönni fognak az eredmények.

Ricsi is most debütált a ringben és nemzetközi versenyeken is. A döntőbe jutásnál nem állt fel az ellenfele, így egyből a mély víz következett, a döntőben egy acélkemény moldávval találkozott. Ricsi zártan, fegyelmezetten küzdött és meg-megcsípkedte ellenfelét, végül pontozással maradt alul és ezüstérem lett a jutalma.

Dér Laurával is a ringbe készültünk, viszont sajnos nem volt ellenfele, így kick light szabályrendszerben küzdött. Első, horvát ellenfelét magabiztos kemény küzdelemben verte meg, viszont a második meccsén sajnos alulmaradt a későbbi győztes szlovák kislány ellen. Laura bronzéremmel zárta a viadalt.

Kalmár Hunor dolgát egy betegség nehezítette, ennek ellenére helyt állt olasz ellenfele ellen, viszont győzni nem tudott.

Hegedűs Dominik most debütált a nemzetközi porondon és kemény harcokban, mind light contact, mind kick light szabályrendszerben megnyerte az első mérkőzését. Light contactban egy rutinosabb bolgár kick lightban pedig a későbbi győztes izraeli állította meg.

Ágoston Alda szintén mindkét szabályrendszerben győzelemmel kezdett. Fegyelmezetten és harcosan küzdött, követte az edzői utasításokat, viszont a második körben sajnos egy szlovák és egy spanyol legyőzőre talált. Aldánál egyre jobban látszik a fejlődés, dolgozunk tovább és jutalom nem marad el.

A nap egyik fénypontja Varga Milán volt, aki szintén élete első nemzetközi versenyét vívta, ráadásul a juniorok 63 kg-os kategóriájában, ami nem séta a parkban. Milán kick light szabályrendszerrel kezdett, ahol első mérkőzését TKO-val nyerte, a második meccse a nap egyik legjobb küzdelme volt, ahol ki-ki küzdelmet vívott bolgár ellenfelével, aminek a végén az egyik bírónál Milán, a másiknál az ellenfél győzött, a harmadiknál pedig döntetlen lett, végül a harmadik bíró az ellenfelet választotta, aki innentől sima 3:0-ás győzelmekkel nyerte meg a versenyt. A kick light után egyből szaladni kellett a light contact küzdelmekre, itt egy nagyon technikás szlovén ellenfelet szorongatott meg, de győzni sajnos nem sikerült.

A tanulságokat levonjuk és gőzerővel dolgozunk tovább!

Köszönjük a szülők támogatását és gratulálunk a versenyzőknek!


A weboldal cookie-kat("sütiket") használ. A weboldal további használatával Ön jóváhagyja a cookie-k használatát.